Sikerman

Összedől a kártyavár! Amikor szeretőkre épül a birodalom

szeretőTanult, jóképű, sikeres. Nem kérdés, hogy vonzotta a nőket. Az egyetemet végigbulizta, aztán saját céget alapított. Az akkor aktuális barátnője lett a jobbkeze. Majd újabb és még újabb” jobbkezek” következetek. Mire észbe kapott, nem csak a vállalkozása lett jól menő, hanem a háreme is szépen gyarapodott.

Nem új eredetű a téma. A magánélet és a munka közötti egyensúly és a határok betartásának sokak számára nehéz mivolta egy ősidők óta rágott csont, ami néha még a legfelkészültebbek torkán is fennakad.

Már az alapkoncepció is hibádzik

Alanyunk, nevezzük Ádámnak, már ott a bukás útjára lépett, mikor nem volt elég erős ahhoz, hogy NEM-et mondjon. Bármit kértek, csak igent mondott a gyengébbik nem képviselőinek. Együtt jártak? Kinevezte könyvelőnek. Bővült az iroda? Túl sokat tudott, csinált hát belőle főkönyvelőt.

Sorra léptek be életébe a szebbnél szebb hölgyek, akik mind részesültek egy egy pozícióban a vállalatnál. Önmagából adott. A semmiből épített cég és ő egyek voltak. Adta hát magát a helyzet, hogy lángoló szerelemben égve szó szerint értse a “mindenem a tiéd”-et. Ez lett a veszte.

Gyülekeznek a viharfelhők

Mind tudjuk, a nők nem képesek (ne általánosítsak már, persze itt is akad kivétel) arra, hogy érzelem nélkül kezeljék a főnöküket, ha az a volt pasijuk. Pláne nem képesek normális kollegiális kapcsolatot fenntartani a nővel, aki szintén egy trófeája volt a nagy vadásznak. A zűrök, a munkahelyi konfliktusok csak fokozódnak. A nők követelni kezdenek, fenyegetőznek, hogy kiteregetnek olyan szennyeseket, amikről nem volna szerencsés másoknak is tudni.

Ádám lassan kezdi elveszíteni az irányítást labilis talajra épített birodalma felett. Míg nem egyszer csak összedől a kártyavár.

Nem csak a hosszú évek során kemény munkával felépített cégét veszítette el. Ráment időközben köttetett házassága. Gyerekei elvált szülők gyermekeként nőnek majd fel. Vagyonát és méltóságát vesztetten ül romjain és siratja a régi szép időket.

Happy end nincs, csak tanulságok! Vonja le mindenki a magáét!

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!